Hajnal 6. Éktelen dobhártyát hasító pittyenés jelzi, hogy megint elfelejtettem lenémítani a telefonomat, és azt, hogy megérett az idő arra, megírjam, mit gondolok a helyes kommunikációról fotós és megrendelő között.

   Szeretném leszögezni, nem vagyok akkora menő, hogy ez mindennapos problémát jelentsen de azért minimum 3 naponta megesik, bár az évnek ebben az időszakában már szinte kétnaponta veszem észre magamon, hogy egyre gyakrabban sóhajtok gondterhelten, ugyanis azt érzem, hogy vagy öregszem, vagy az emberek változnak rohamosan. Sosem voltam az a „bezzeg a régiszépidőkben” ember, furcsa is lenne mind a 27 életévemmel, de kezdem kapizsálni, hogy azok akik ilyenekkel dobálóznak, mire is gondolhatnak. Emlékszem, amikor fiatalabb voltam és még édesanyámékkal éltem, és nemhogy a fészbuk de még a mobiltelefon sem volt olyan elterjedt, és még triceratopszok ügyeltek a kert elgazosodására – szóval volt valaha egy olyan időszak amikor 8 óra után telefonálni illetlenség volt. Illetlenség, bizony, ez a szó is létezett. Amikor értetlenül néztem akkor anyukám elmagyarázta, hogy az emberek dolgoznak, hazaérnek, és hulla fáradtan csomó dologgal szeretnének foglalkozni, leginkább azzal, hogy összekaparják magukat másnapra – és egy rosszul időzített telefon ezen nem segít. De most 2017 van, és a telefoncsörgés, a messenger csippanás, az instagram lájk, a facebook komi, a privát üzi és a vájber meg számos társa olyan természetesek lettek, hogy eszünkbe sem jut megkérdőjelezni, vajon hol a határa a privát szféránkba tolakodásnak.

Néha sajnos én is azon kapom magam, hogy 11 órakor jut eszembe válaszolni egy üzenetre (vagy akkor jutok el odáig) és fel sem merül bennem, hogy az a kis szemét műanyag készülék valahol, valakit, valamiben meg fog zavarni.  Hát le kéne szoknom róla, mert bizony magamon is azt veszem észre, hogy akut multitaskingban szenvedek. Itt érkezünk el első napirendi pontunkhoz, és hiszem, hogy ez tényleg probléma – olyan, ami sok másikhoz vezet – és ha nem kalandozok el, akkor ezeket is kifejtem majd.

Szóval multitasking. Mit is jelent?

Mi nők, még büszkék is vagyunk rá, hogy ez nekünk zsigerből megy ugye, de ha belegondolok – ez szörnyen káros. Néha nem tudom, mitől ájulok el nap végén, miközben jószerivel semmit sem csináltam, legalábbis semmi látványosat. Ültem a gép előtt, utómunkáztam, közben a mosógép ütemes zajára mozgattam a lábam, de nem arra, amire a bal kezem, mert az a zenére dobolt az asztalon. Közben néha felálltam, hogy ránézzek a levesre amit takarékon főztem, és az agyam egy másik szegletében készen álltam hogy a mosogatógépet kinyissam amint az pittyenve figyelmeztet majd hogy elvégezte a dolgát (dolgom). Közben négy üzenetre válaszolok, folyamatosan társalgok minimum két emberrel, két különböző média felületen, két árajánlatkérő dokumentummal bíbelődök amíg a gépem elvégzi a mentést a fájlokon. A leves jelzi, hogy ki akar jönni a fazékból a mosogatógép szól, hogy végzett, a futár dudál, hogy meghozta a csomagomat, a zene egyre csak szól, a mosógép dobol és még mindig nem érzem azt hogy meghülyültem. És akkor jön egy üzenet, egy Árajánlatkérő, amitől teljesen kifüstöl az agyam. Hallom, ahogy a szikrázó vezetékek leszakadnak és kárt tesznek mindenben, amit érnek az agyalapi mirigyem tájékán, és szeretném úgy istenigazából megfejelni a monitorom, helyette sóhajtok egyet, iszom egy korty vizet és válaszolok. De előtte felteszem a kérdést:

Vajon tényleg a multitasking az oka annak, hogy nem vesszük a fáradtságot, nem fér bele az időnkbe, vagy egyszerűen csak kikopik az intelligenciánkból a normális kommunikáció?

Ezzel el is érkeztünk második napirendi pontunkhoz, a helyes kommunikációhoz. Szóval nem elég, hogy multitaskingra kényszerítjük magunkat és embertársainkat, még tartalmilag is agyonlőjük őket. Ugyanis a rossz kommunikációnál csak egy rosszabb van: a hiányos. Engedd meg kérlek kedves olvasóm, hogy elkalauzoljak az árajánlatkérés ingoványos mocsarába, és közben bocsásd meg nekem okoskodásom, tudnom kéne, hogy ez nem magától értetődő.

Szóval kipattan a fejünkből, hogy fotóztatni szeretnénk magunkat, és eljutunk odáig, hogy valamilyen úton módon találunk is erre egy embert aki jelen esetben mondjuk én vagyok. Jó esetben átnézzük a munkásságát, meggyőződünk arról, hogy nem valami béna kókler, és akár még jó is lesz az, amit csinál rólunk, nekünk. Rossz esetben ez kimarad, megbízunk az érzékeinkben, hogy aki fotósnak hívja magát az nyilvánvalóan az is, hát érti a dolgát. (Nem, ezt ne tegyétek, könyörgöm. Referencia! Alapszabály..)

Írjunk üzenetet. Tudassuk a választott delikvenssel, hogy akarunk tőle valamit. Én imádom a megrendelőimet. Komolyan, egytől egyig mindenkit megkedvelek, vagy minimum megpróbálom megkedvelni, mert hiszem, hogy elengedhetetlen a közös munkához. A fotózandó paciens ugyanis kiszolgáltatott helyzetben lesz előttem, hát senkinek nem jó az, ha utál, vagy retteg, vagy ferde szemekkel néz rám. Éppen ezért fontosnak tartom a kedves, informatív ugyanakkor közvetlen kommunikációt is, és kövezzetek meg, de hajlamos vagyok ösztönösen ítélkezni egy egy üzenet hangvételéből. Najó nem, ítélkezni, de következtetéseket levonni. Nekem, mint embernek és fotósnak nagyon fontos, hogy mit gondolnak rólam mások, ez hatja át az életemet, és ez fárasztó, de tudom, hogy elengedhetetlen, mert Mi magunkat áruljuk, a szolgáltatásunk része a személyiségünk is, ezért hatvanhatezredjére is kedvesnek, informatívnak és közvetlennek kell maradnom. Éppen ezért lőtt sebként érint minden olyan üzenet, amely mellőzi az alapvető kommunikáció nélkülözhetetlen elemét. Mint a köszönés. Az információátadás. A kérdés. De elég a dumából, engedd meg, hogy elmondjam (mostmár tényleg) hogyan illik megkeresni egy fotóst.

FELKÉRÉS – Bár manapság fellengzős duma, de induljunk ki abból, hogy akit megkeresel, az tud valami olyat nyújtani, amire te valamilyen okból kifolyólag nem vagy képes. Mint pl. a fodrász, a kutyakozmetikus, az autószerelő, vagy bárki más. Nincs ebben semmi, egyszerűen el kell fogadni, hogy bizonyos dolgokat, csak bizonyos emberek tudnak rendesen elvégezni. Ilyen ez a fotózás is. Akkor is, ha egy komoly kamerát már nagyon sokan megengedhetnek maguknak. Akkor is, ez egy szakma. Sok-sok komoly összetevővel, anyagi befektetéssel, kreatív tartalommal, és urambocsá’ művészi hajlammal. Szóval, amikor valaki megkeres egy fotóst, akkor nem megveszi, hanem felkéri. Mivel egy alkotó munkát nem lehet korbáccsal kikényszeríteni, ezért egyáltalán nem biztos, hogy a felkért fotósnak lesz ingerenciája azt elvégezni. Szembesültem már azzal, hogy egy 3 gyerekes családapa meztelen, (nem erotikus, pornográf!) képeket kért magáról, és nagylelkűen felajánlotta, hogy használjam referenciaként cserébe az ő nagylelkűségéért, hogy letolja nekem a  gatyáját.  Ez persze egy szélsőséges eset, de oda szeretnék kilyukadni, hogy az első, azaz a legelső üzenetünk elengedhetetlen eleme a Felkérés. Ha pedig a fotós bácsi vagy fotós néni úgy gondolja, hogy az igényeidet ki tudja elégíteni, az elképzeléseidet meg tudja valósítani, és meg akarja valósítani akkor ennek a felkérésnek eleget fog tenni. De nem köteles. 

ÁRAJÁNLATKÉRÉS - Nagyon fontos eleme az esküvő szervezésnek. Általában az első dolog mindig egy helyszín kiválasztása. Besétálsz és egy csomó dolgot fognak tőled kérdezni. Minimum a létszámot, a menüsort, az igényeket, a zenészeket, a díszítést, az időtartamot, az alkoholt és még sorolhatnám. Mert számolniuk kell. Bizony, az üzletben elengedhetetlen ördöngősség ez. Ahhoz, hogy az üzlet menjen, és profitáljon, ki kell számolnod, hogy a munkádba fektetett kiadások hogyan tudnak megtérülni, és még profitot is hozni. Mi esküvőfotósok sem vagyunk ezzel másképp. Vannak akik az egyszerűség kedvéért csomagokba, kasztokra bontják a megrendeléseket, ezekből előre lehet válogatni. Kicsi, közepes, nagy prémium. És vannak akik annak függvényében számolják ki az árat, hogy előtte minden apró részletet megkérdeznek. Ez volnék én. Miért?

Csak néhány példa: Mert nem mindegy, hogy délelőtt 8 órától hajnal 6ig vagyok talpon, vagy csak délután 4 órától. Nem mindegy, hogy egy vendéglátóhelyen történik meg minden esemény, vagy 3 falun átutazva, népi elemekkel tarkított, lánykikérős, lovashintós esküvőn kell részt vennem. És az sem mindegy, hogy 50 vagy 350 táncoló vendég közt kell billegnem. És akkor még a technikai feltételekről nem is beszéltünk. Ha a te násznéped 40 fős, akkor a csoportképetekre 5 variációt tudok kitalálni, de ha 300 fős, akkor némileg megizzaszt majd a kérdés, hogy hogyan és a földnek melyik féltekéjén állítsak be mindenkit úgy, hogy senki ne essen az óceánba, én se. Félretéve a komolytalankodást, összeszedtem, hogy mit illik tudnunk:

• Mikor lesz a Nagy nap? (azt hiszem ehhez nem kell magyarázat)
• Hol lesz az esemény? ( Attól a pillanattól fogva, hogy Rám igényt tartotok, milyen helyszíneken kell megjelennem, értve ezalatt a készülődés helyszíneit, főleg ha az eltérő, az esetleges vendégvárás, kikérés helyszínét, a szertartások helyszíneit, igen, még azt is, hogy milyen felekezetű templomban esküdtök –tudniillik ugyanis bizonyos közösségekben tilos az oltárlépcsőre állni, néhol még azt is örömmel engedik, hogy a papbácsi nyakába ülj). Elvetemült gonosztevőként a személyes találkozón még azt is megkérdezem, hogy milyen színűek a falak és a plafon a vendéglátóhelyen – amelynek rendkívül prózai oka van: vakuhasználat.
• Hány fős a násznép (Nagyon fontos, hogy hány embert kell szemmel tartanod, hány emberrel fogsz interakcióba kerülni, hány csoportkép készül majd – a kulcsszavak idő és energia)
• Szeretnétek e jegyesfotózást? ( ez egy plusz alkalmas munkát jelent, tehát nagyon is van jelentősége mind anyagi mind szervezési tekintetben)
• A kreatív fotók mikor és hol készülnek? ( Nem mindegy, hogy Nektek elég az étterem parkjában elkészített 10 kép, vagy szeretnétek másnap felmászni a Kékestetőre a panoráma kedvéért, itt jön be újra az energia és időbefektetés, az utazásról nem beszélve)
• Lesznek extrák? ( Itt mindenre gondolok. Szó szerint mindenre! Lesz e tortából kiugró anyós, meglepi lánykérés, bolondozásba forduló első tánc, tűzijáték, lufiengedés, galambok, rendhagyó autós bemutató, cigánykerekező gyűrűhordó és még sorolhatnám. De hogy ezt miért kell tudnom? Mert fel kell készülnöm. Percekkel előbb tudnom kell, hogy mit, hogyan, milyen eszközzel kell megörökítsek, de ez nem jelenti azt, hogy elég ha előtte 5 perccel tudom meg. )
  
  A zárógondolat előtt még hadd jegyezzem meg, mennyire fontosnak tartom a kommunikáció lezárását. Nemcsak arra gondolok, hogy egy üzenetváltást mennyire nyers dolog nyitvahagyni - nem is jelezve, hogy a beszélgetésünk véget ért - szinte olyan ez mintha elsétálnánk a helyszínről egy szó nélkül. Arra gondolok, hogy egy kiadott árajánlatkérő után illik visszajelezni abban az esetben is, ha nem fogadjátok el. Nem szégyellnivaló ha a költségvetésbe nem fér bele, az viszont igen, ha ezt nem tudatjátok a fotóssal. Egy egyszerű üzenet elég, és higyjétek el, nem fog megharagudni vagy szitkozódni. Megnyomja a kis X-et és elfelejti. 

Lehet, hogy csak én vagyok ennyire körülményeskedő, de az évek múlásával minden esküvőn újabb és újabb tapasztalatokkal bővülök, és látom hol rontottam el – mert majdnem mindig akadnak olyan kommunikációs rések, amiktől ugyan nem lehetetlenedik el a munkám, de másnap hulla vagyok. Nehéz szakma ez, és jólesik amikor a párok partnerként, folyamatosan tájékoztatva, karöltve szervezik az esküvőt, mert végtére is Te vagy az az ember akinek a szemén keresztül majd visszanézik, hogy milyen is volt az az egy nap, a Nagy nap.